Az alábbiakban szeretném bemutatni a hastáncot, mint művészeti formát.
Mivel nagyon sokrétű művészeti ágról van szó, a következő fejezetekre tagoltam az információt:
Mivel nagyon sokrétű művészeti ágról van szó, a következő fejezetekre tagoltam az információt:
Mi is a hastánc? - Történet - Jellemző stílusok - Egyiptomi táncok - Hastánc zene és ritmusok
Mi is a hastánc?
A hastánc vagy orientális tánc keleti eredetű táncok összefoglaló elnevezése. Céljai szerteágazóak lehetnek, egyesek bemutatókon, előadásokon bűvölik el vele a közönséget, megint mások csak maguknak táncolnak, és az önkifejezés egy eszközének tekintik. Nyugaton a tánc egy formája, kikapcsolódás és szórakozás, emellett máig megmaradt Ázsia és Afrika egyes tájain közösségi, rituális táncnak. A közvélekedésben a hastánc szó Egyiptomra, esetleg Indiára vagy az arab világra utaló asszociációkat kelt, de a tánc eredete ennél sokkal összetettebb.
A világ egyik legrégibb, és a mai napig szinte változatlan formában fennmaradt tánca az orientális tánc. Eredeti arab neve: raqs sharqi, szó szerint azt jelenti, hogy a kelet tánca. Az első "nyugati" nevet a franciák adták, amikor a XIX. században a Közel-Keletre utaztak, és mivel az európai táncokban addig ismeretlen volt a törzs és a csípő külön mozgatása, tévesen "danse du ventre"-nek nevezték el, amelyet az angol tükörfordítás "bellydance"-re, a magyar pedig hastáncra fordított. Sajnos a név egy téves szókép, hiszen az orientális táncban a táncos egész teste mozog, beleértve a nagyon tipikus fej-, váll- és mellmozdulatokat, amelyeket lágy karmozdulatok kísérnek. Az orientális tánc gyökerei az ókori világ termékenységi szertartásaihoz vezetnek vissza. |
Ajánlott olvasnivaló: Nieto Mercedes interjú az origo.hu-n.
|
Történet
Minden ókori civilizációban az egyik legfontosabb istenségnek számított a Földanya Istennő. Feladata elsősorban az újjáteremtés volt, amelyet nemcsak a faj szintjén, hanem az egész Univerzumra kiterjedően kell érteni. Ő biztosította az évszakok váltakozását, a természet újjászületését, tőle függött az adott terület jóléte, a jó termés, a jó állathozam és a fajfenntartás. Fontos volt tehát kiengesztelni, áldozatot bemutatni neki, és az ókori emberek ajándékként (számukra természetes módon) fiatal lányok szolgálatát, szüzességét ajánlották fel neki. Így alakult ki a "templomi prostitúció", amely minden ókori társadalomban létezett. A lányok feladata volt többek között szent táncok végzése az istennő tiszteletére, és ezek a termékenységi táncok számos hastájéki mozdulatot tartalmaztak. Valójában ezek a lányok rendkívül megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, gyakran külön kiváltságokat élveztek.
Az orientális tánc a mai napig kapcsolódik a termékenység gondolatához. Egyiptomban például ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, és szokássá vált az is, hogy fényképet készítenek, amelyen a fiatal pár a hastáncosnő hasára teszi a kezét, ezzel szimbolizálva vágyukat, hogy a kapcsolat termékeny legyen. Az orientális tánc a különböző születési szertartások által is kapcsolatban áll a teremtéssel. Számos arab törzsben a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő hasmozdulatokat végezve táncoltak körülötte, ezzel mutatva, hogy milyen mozgásokat végezzen szülés közben. A hastáncot hagyományosan éppen azért táncolják mezítláb, mert így alakul ki a közvetlen kapcsolat a Földanyával, és így lehet annak energiáit felvenni és közvetíteni.
Később az ókori társadalmakban kikerült a tánc a templomokból a világi életbe, és szórakozásból, illetve szórakoztatásból végezték. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok kimentek a piactérre, ahol a lelkes közönség pénzt dobált az ügyes táncosnak, így össze tudták gyűjteni a hozományra való pénzt, és hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. A pénzdobálás szokása a mai napig fennmaradt az arab országokban, és a mai táncos ruhákat is az ókori aranypénz utánzatával díszítik.
Már az ókorban elindult az a fejlődési folyamat, amely az orientális táncot a professzionális szólótánc felé vitte. Az ókori Egyiptomban már léteztek olyan hivatásos tánccsoportok, akiket állami és családi ünnepekre egyaránt fel lehetett bérelni. A háremlányokat külön tanár tanította a táncra, de nevelésüknek része volt, hogy különböző hangszereken tanuljanak játszani, jártasak legyenek a művészetekben és a tudományokban. Gyakran teljes műsort építettek fel, és koreográfiákat készítettek. Később "Almeh"-nek nevezték ezeket a lányokat (Alemah - tanult nő), akik a japán gésákhoz hasonlóan társalgással, énekkel, tánccal, szerelemmel szórakoztatták urukat. Sokan az ókori Egyiptomot tartják a hastánc őshazájának, azonban az egyiptomi emberek inkább szemlélői maradtak, és általában rabszolgákat béreltek fel, hogy azok szórakoztassák őket.
Az iszlám megjelenésével és elterjedésével ez a távolságtartás megerősödött, egyes szélsőséges csoportok mai napig próbálják visszaszorítani. A szúfik világszemlélete viszont úgy tartja, hogy azok a dallamok, amik érzelmeket, boldogságot fejeznek ki, dicséretesek.
A középkorban feltűnt egy népcsoport, amely átvette a szórakoztatást, hiszen kívül állt az iszlámon. A cigányok i. sz. 1000 körül indultak el Indiából, és egyre nyugatabbra haladva Perzsiában, Egyiptomban, majd Törökországban telepedtek le, illetve később Spanyolországig jutottak. Egyiptomban a "ghawazee" (azaz cigányok) gazdagították az orientális táncot. A fénykorát élő Törökországban is főleg ők szórakoztatták a helyieket és fejlesztették tovább új ritmusokkal a táncot. A XVIII.-XIX. században Napóleon katonái is őket látták Egyiptomban, amikor a "dance du ventre" nevet adták neki.
A moderen hastánc története 1893-ban a Chicagoi Világkiállításon kezdődött. Ide érkeztek azok a szíriai táncosok, akik közül egy "Little Egypt" nevű vált a leghíresebbé. A baletthez és a fűzővel karcsúsított nőalakokhoz szokott amerikaiakat sokkolta amit láttak, mégse tudtak ellenállni neki.
A századfordulón és a szecesszió korában a művészetekre jellemzővé vált a "Kelet felé fordulás", ami több tehetséges táncost inspirált az orientális tánc felfedezésére és előadására. Ekkor alakult ki a mai napig élő "cabaret style", azaz revü stílus is.
1927-ben nyílt Kairóban a Casino Opera, a modern hastánc első keleti színhelye. A század sztár hastáncosai léptek fel itt, nagy (30 vagy többtagú) háttérzenekarral, akik külön a táncosnak komponált zenét játszottak.
Sajnos ma a Közel-Keleten gyakran turisztikai látványosságnak használják, és sokszor túl populárissá válik. Jelenleg inkább Amerikában és Európában fejlődik tovább, mint professzionális szólótánc, ahol nagyon kreatív és érzékeny előadóművészek igyekeznek megmutatni, hogy az orientális tánc, akár más táncok, művészetté válhat.
A Közel-Keleten persze tovább él eredeti formájában is, amikor nők egymás között, egymásnak táncolják egyszerűen a tánc öröméért és pozitív hatásaiért, ügyességüket, fiatalosságukat és erejüket bizonyítva.
Jellemző stílusok
A hastánc függetlenített mozdulatokra és néhány lépésre épülő mozgásfajta. A függetlenített mozgás azt jelenti, hogy egy-egy testrészt a többitől elszigetelve mozgatunk, vagy éppen a különböző testrészek egyidejűleg a zene más-más ritmusú szólamait követik. Improvizatív, szabad tánc, mely erősen különbözik mindazon népi táncformáktól, amelyek ugyanazon régióban fejlődtek ki. A hastáncban nincsenek szigorú szabályok, mindenkinek a saját egyéniségét kell megtalálnia, a begyakorolt mozdulatokat spontán, ki-ki a maga egyénisége szerint alkalmazza. A hastáncot kortól, testalkattól, függetlenül bármelyik nő művelheti. Az európai lépéseken alapuló táncokkal ellentétben a belső izmok mozgatásából áll. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el. A század elején Amerikában számos cikk jelent meg a hastánc pozitív hatásairól. Az orientális tánc természetességét hirdették a balett természetellenes, csontokat és izmokat deformáló mozdulataival szemben; az egészségre tett jótékony hatását, hogy kortól és alaktól függetlenül bárki élvezheti a kreatív kifejezőképességet, az eredendő, ősi nőiességet és érzékenységet, és leginkább az orientális tánc szabadságát. Mára az általános arab megnevezésből egy markáns, az orientális táncon belüli stílusirányzat is kibontakozott. Ez a cabaret látványos elemeivel színesített arab hastánc, amely külön műfajként élesen elhatárolható az arab folklór táncoktól, és az európai stílusoktól egyaránt. A raqs sharki táncosra jellemzőek a színes, a nehéz gyöngyökkel díszített, vagy visszafogottan elegáns, de bravúros szabású ruhaköltemények, amelyeket mi általánosan hastánc kosztümökként ismerünk. Meghatározott zenei repertoár, és mozgásvilág tartozik a stílushoz. Zenéire jellemző a nagy létszámú zenekar, az összetéveszthetetlen hangszerelés, és a számok meghatározott osztása: intro-kibontakozás-dob-finálé. Az orientális táncon belüli további stílusoknak mind szintén sajátos dallam és mozdulat világuk van, meghatározott, a stílusra jellemző kosztümökkel. Az egyiptomi stílus A klasszikus- autentikus vonulat, mely az 20. század közepétől a kairói sztárok csillogó világában született, és a Casino Opera egykori csillagainál, majd később Suhair Zeki (Soheir Zaki), és Nagwa Fuad stílusában kristályosodott ki, és vált mára klasszikussá. A stílusra legjellemzőbb vonások, az érzelmi telítettség, a zenék emocionális interpretálása, és az improvizáció. Erős hangsúlyt fektetnek az arab zenék tartalmának megjelenítésére, és a tánc kifejező erejére. Kisebb figyelmet fordítanak a koreográfiára, és színpadi kellékek használatára. A libanoni stílus Az arab hastánc modernebb változata. Ez a stílus később bontakozott ki, mint az egyiptomi, s az utóbbi erőteljes hatása mai napig érezhető a libanoni táncosokon is. Itt nagy jelentőséget kapnak a tánc "show" elemei, a lenyűgöző látvány, a kellékek változatos és színes kavalkádja. Ez a stílus számos esetben már-már a revü-műsorok látványelemeit idézi, "raqs sharqi" műfajára jellemző technikával kombinálva. Libanonban, és az Arab Öbölben kedvelt táncstílus. Folklór stílusok Beledi- általános egyiptomi folklór- sok vonatkozásban a raqs sharki gyökere- játékos, kacér Saidi- felső-egyiptomi folklór tánc, eszköze: bot Khaliigi- az arab öböl jellegzetes folklór tánca, a repertoárban különös hangsúly van a haj mozdulatokon: hajtánc Szkandarani - tipikus alexandriai folklór, eszköz: melaya (hatalmas nehéz fekete kendő, melynek feladatául a takarást szánták, de az alexandriai lányok ezt kijátszották...) Nubiain - Egyiptom legdélebbi részét, és Szudán északi részét nevezik ősidők óta Núbiának. Ez a tánc sok fekete afrikai elemet kever arab ritmusokkal. Tanura - arab szó, szoknyát jelent. Azonban kifejezetten férfi tánc, semmilyen vonatkozásban nem kapcsolható, a női táncokhoz. Gyökere a szufizmus, dervistánc. A Tanura táncos, mindig férfi, minimum fél órát forog, megállás nélkül, közben a tanúra (szoknya) örvénylő forgatagban bontakozik ki az alakja körül. A folklór stílusokról alább további információ olvasható az Egyiptomi táncok című fejezetben. Törzsi (Tribal) A törzsi stílus amerikai találmány. Közel-keleti, észak-afrikai, indiai stílusok és európai cigánytáncok elemeinek elegye. A törzsi stílus napjainkban egyre népszerűbb, mivel híven tükrözi a nyugati nők gondolkodásmódját és segíti a nőkben szunnyadó energiák felszabadítását, csakúgy, mint bármely műfaja a hastáncnak. A stílusban nagy hangsúlyt kap a csoport közösségteremtő szerepe és a csoportos improvizáció, mint előadási forma. Két fő irányzata van: az egyik az "ethnic tribal", azaz a népies, a másik pedig a "fusion", azaz fúziós stílus. Jellegzetességei az erőteljes, dinamikus zene, a gazdagon díszített ruhák, ékszerek és kiegészítők, turbánok, virágos fejdíszek, és emellett az energikus, lendületes mozdulatok és feszes, erőt sugárzó pózok. A törzsi stílus a szó szigorúan vett értelmében nem "autentikus", de a népzenéből és néptáncból táplálkozik, így bizonyos értelemben visszatérést jelent az orientális tánc gyökereihez. |
Eszközök Fátyol A fátyol az ősi időkben az istennők öltözéke volt, az istennőkultusz hagyományaihoz tartozik. Az istennők akkor fátyolozták le magukat, amikor szent zarándokútra indultak, és nem akarták, hogy felismerjék, vagy útjukról eltérítsék őket. A lefátyolozott nő mindig numinozitást sugároz, áhítatot ébreszt, tiszteletet kelt, elérhetetlenné, megérinthetetlenné tesz. A fátyollal is bármilyen érzés kifejezhető, ez csak a táncos szándékán múlik. Általában a meseszerűséget, légiességet, titokzatosságot, vagy az eltakarom-megmutatom játékos erotikáját szokták kifejezni vele, de vigyázni kell, hogy ezek ne váljanak sztereotípiákká. A legfontosabb az, hogy ne egy darab anyagként, hanem lelkünk meghosszabbításaként tekintsünk rá. "A modernkori hastáncban kialakult a fátyol használatának egy speciális módja, amikor is a régóta alkalmazott, egyszerű ruhadarabból, tánc-kiegészítő lett. Ehhez a röptető, mozgató technikához a különösen könnyű, légies kelme a legmegfelelőbb: a hernyóselyem. Ujjcintányér Az ókori szertartásokat végző lányok, majd a háremlányok is tudtak táncolni és különböző hangszereken játszani. Zenélni és táncolni egyszerre is lehetett a kézben tartott vagy arra rögzíthető hangszerekkel. Ezek az eszközök a táncos energikusságát erősítették, az ókori táncok állítólag egyébként is nagyon élénkek, élettelik voltak, és persze a hangszerek átható, erős hangja is segítette a tánc eksztatikus átélését. Az ujjcintányér hangja annyira erős, hogy rögtön felhívja magára a figyelmet, ezzel a táncos büszkeségét, életerejét, aktív jelenlétét és kisugárzását erősíti. Bot Az ókori Egyiptomban léteztek különböző férfi, botos táncok, melyek harcos illetve önvédelmi mozdulatokból álltak (mivel az egyszerű ember szinte mindig bottal járt vagy utazott, hogy megvédje magát, így szinte minden népnél bekerült a bot a néptáncokba). A nők csak később vették át, mára azonban szintén a hastánc jellegzetes kellékévé vált. A mai napig a tánc népies jellegét erősíti, általában teljes baladi ruhában, saidi vagy baladi ritmusra táncolnak vele. A hastáncban a bot a férfit szimbolizálja, a tánc során a nő azt fejezi ki vele, hogyan tudja irányítani, hogyan tud játszani vele, hogyan uralja, gyakran különböző testrészein egyensúlyozza, vagy körültáncolja. Ezt a női tudást azonban minden erőszakosság nélkül, nagyon játékos formában fejezi ki, nem beképzelten, csak a tudás büszkeségével. Kígyó Az ókorban számos olyan tánc is létezett, amelyben kígyóval - bottal vagy anélkül - táncoltak. A kígyó ősi szimbólum, a matriarchális időkben a Nagy Istennők hatalmi szimbóluma volt. Később is a női istenek hatalmát, tekintélyét jelképezték, több görög istennőnek is attribútuma volt. Látható, hogy akárcsak a bot használata, a kígyók is a női erő kifejezői. Gyertya A gyertya eredetileg például a török esküvőt megelőző henna-szertartást kísérte: a nők a menyasszonynak egy nagy körtáncot mutattak be az esküvő előtti éjszakán gyertyával a kezükben. A gyertyának mágikus, védelmi szerepet tulajdonítanak. Kard Ugyanígy a kardnak is mágikus, védelmi szerepe van, ami a szíriai esküvői szertartáson a férjet figyelmezteti arra, hogy kellő tiszteletet adjon feleségének. |
(Forrás: Wikipedia)
Egyiptomi táncok
A hastánc alapját egyiptomi népi táncok alkotják. Az alábbiakban az eredeti formákat igyekszünk bemutatni. Ezek legtöbbjét nők és férfiak egyaránt táncolják, míg a színpadi hastánc nemzetközi világában azonban inkább nőket látunk. A férfiak tánca színpadon is a folklórhoz sokkal közelebb áll, mint a nőké, akik mind öltözködésükben, mind pedig mozgásukban egyre inkább a show-műfaj felé közelítenek.
Saidi Az egyik legfontosabb néptánc, a Saidi botos tánc (Raks Al sayya) Dél-Egyiptomból, Luxor környékéről származik. Az eredetileg férfiak által előadott játékos harcban a két fél bambuszbottal „küzd”, a végén egyikük „legyőzi” a másikat. A női változat a folklórban nem, csak színpadi műfajként létezik, Mahmoud Reda, híres egyiptomi koreográfus alakította ki. A tánchoz a férfiak sötét köntöst és fehér turbánt, a nők teljes testet fedő ruhát, hosszú fejkendőt és nagy, általában arany nyakláncot viselnek. Beledi A „beledi” szó jelentése: „hazám”. A Kairóban élő, leginkább vidékről származó, szegényebb néprétegek lányai, asszonyai táncolják. Jellegzetessége az érzelmek kifejezése, otthon, az utcán, születésnapi vagy más alkalmakkor. Eredetileg a teljes testet takaró ruhában táncolják, gyakran bottal, ami az ügyesség kifejezésének eszköze. Núbiai tánc
Még délebbről származik, az Egyiptom és Szudán közti területről, ahol fekete-afrikai eredetű népesség él. A nagy hőség és napsugárzás ellen jellegzetes, hosszú ruhát és cipőt viselnek, fejükön a férfiak turbánt, a nők hosszú kendőt. A núbiai zene nagyon gazdag ritmikájú, a tánc lágy, egyszerű mozdulatokból áll. Alexandriai (Melaya) tánc Az észak-egyiptomi Alexandria városából származó tánc, mely az ottaniak viselkedését mutatja be. A férfiak öltözéke hosszú, bő nadrág, mellény, és kalap. Gyakran késsel a kezükben táncolnak, utalva hétköznapi foglakozásukra, hiszen halászként ezzel tisztítják a halat és vágják el a hálót. A nők rövid ujjú, rövid, színes ruhát viselnek a híres „melaya” kendő alatt, melyet akkor öltenek magukra, ha elmennek otthonról. Fejükön a hajat kis kendő takarja. További jellegzetes egyiptomi táncok a fellahin, a haggala és a forgó, dervish tánc ( Tanoura ) |
Saidi: női táncos
(Forrás: www.bellydanceplus.com/photos/labrie1.htm) |
Arab zene és ritmusok
Még gyűjtöm az infót, kérem látogasson el az oldalra később!
Addig is angolul tudóknak a következő honlapokat ajánlom: http://trumpet.sdsu.edu/M151/Arab_Music1.html http://www.classicalarabicmusic.com Hangszerek
DARBUKA
A darbuka a közel-keleti zenei kultúra egyik legismertebb kézi ütőhangszere. Az hangszert és az arab ritmusokat a http://www.darbuka.hu honlapon ismerhetjük meg, ahol felvételek és kották is találhatók (a kép is erről az oldalról származik) |
OUD - Arab lant
Az oud körte alakú, húros hangszer, az Észak-afrikai és Közel-keleti zenéből ismerhetjük. Az európai lanttal közös hangszerből származnak, de van köztük két lényeges különbség: az oudnak rövidebb a nyaka és nincsenek rajta érintők. Elnevezése egy vékony fadarabra utal, amit pengetőként használnak, esetleg a vékony facsíkokra, amikből az oud háta készül, vagy arra is utalhat, hogy az akkori számos bőrből készült hangszerrel ellentétben ez fából készült, s maga az oud a „fadarabka”. De az is meglehet, hogy a perzsa rud szóból származik, melynek jelentése húros hangszer vagy lant... (Spohn Réka Dunyana: Kedvenc hangszerem: az Oud - http://www.hastancvilag.hu/kedvenc_hangszerem_oud ) További információk később!
|